Ahogy Viki korábban említette, idén is van szerencsénk 11 napot eltölteni vendégségben Bélánál, korábbi doktori témavezetőmnél a török Észak-Cipruson.
A blog írás majdnem meghiúsult, mivel szerdán délután kiderült, hogy elromlott a laptopom adaptere, így nem jutott áramhoz. 10 perccel a zárás előtt érkeztem a szaküzletbe, ahol sikerült orvosolni a problémát.
A gép 23.35-kor indult Ferihegyről. Apa vitt fel minket. Amikor már mind a kocsiban ültünk, Andris, aki nem tudni, hol járt az előkészületek napján, megkérdezte, hogy akkor mi ma Ciprusra megyünk? Fél 9-kor már a repülőtéren voltunk. Úgy általában minden gyorsan ment, de nem gyakori utazóként nagyon hiányzott a minimálisnál több tájékoztatás arról, hogy épp mi a következő lépés. Így viszont kitalálhattuk – időnk volt rá.
A tranzitban kb. 1,5 órát töltöttünk el. Itt volt egy játszótérnek kinevezett nagy terem, de viszonylag szegényesen volt felszerelve. A gyerekek este 10-kor is simán ugráltak, dobálóztak benne, egyáltalán nem látszott meg rajtuk, hogy 9-kor már bőven aludni szoktak.
Fél 11-kor elkezdtünk csocsózni is. Mire Andris rájött, hogy mit kell csinálni, már 2-7 volt az állás, aztán viszont nem volt megállás, nyertünk 10-8-ra.
Amikor épp szálltunk be a repülőbe, akkor meg Bálintnak eshetett le valami, mert fennhangon elkezdett kiabálni, hogy: „Jaj, de jó, repülni fogunk! Repülőgéppel fogunk menni! Repülni fogunk!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.